MENÜ
Rita oldala
A tündérmesék nem arra tanítják a gyerekeket, hogy léteznek sárkányok.A gyerekek ezt már tudják.A mesékből azt tanulják meg, hogy a sárkányokat meg lehet ölni.

Üdvözöllek a honlapomon!

 

Főleg az áltatam szeretett dolgok lesznek itt megtalálhatóak.

Mivel szeretek főzni, ezért előfordulhat, hogy néhány általam elkészített ételt be fogok itt mutatni,képekkel illusztrálva :)

 

 

Hírek

  • Alufóliában sült citromos zöldfűszeres lazac wok-ban párolt zöldségekkel
    2010-08-11 13:03:57

    Hozzávalók: Egy félbevágott lazac mindkét oldala, tengeri só, bors, olivaolaj, petrezselyem, bazsalikom, 2 felkarikázott citrom.

     

    Elkészítése: A hal két oldalát darabokra vágjuk és jól megsózzuk borsozzuk. Megszorjuk a szeleteket a zöldfűszerekkel majd az alufóliába tesszük őket. Kevés olivaolajat csepegtetünk a halra majd rátesszük a citromkarikákat.(én lilahagyma karikát is tettem rá).Tedd be az előmelegített sütőbe és süsd kb 35 percig.

    Amég sül addig elkészíthetjük a wok-ban a zöldségeket. VÁgj össze sárgarépát, több színű kaliforniai papirkát,paradicsomot, brokkolit és még amit szeretsz. Kevés olivaolajat tegyél a wok-ba forrósítsd fel, majd tedd bele a zöldségeket. Kevés borsal megszórjuk majd készre pároljuk.

     


     

     

  • Roston sült lazac tárkonyos gombaraguval
    2010-08-11 12:45:35

    Hozzávalók 4 főre 4 szelet lazacfilé (egyenként kb. 20 dkg), só, őrölt fehérbors, 4 evőkanál olívaolaj A mártáshoz 25 dkg gomba, 1 kisebb vöröshagyma, 4-5 evőkanál olaj, só, Lucullus őrölt fekete bors, 2 kiskanál Lucullus tárkony, 1.5 dl főzőtejszín, 1 evőkanál liszt

    Elkészítés A halat megmossuk, leszárogatjuk, majd sóval, borssal mindkét oldalát bedörzsöljük. Az olajjal megkenjük, majd forró rostlapon vagy serpenyőben oldalanként 3-4 perc alatt megsütjük. A mártáshoz a gombát megtisztítjuk, vékony cikkekre vágjuk, ahogyan a hagymát is, A forró olajon először a hagymát megfuttatjuk, majd a gombát rádobjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, a tárkonnyal fűszerezzük. Kevergetve 3-4 perc alatt megpároljuk, majd a liszttel simára kevert tejszínt ráöntjük, még 1 percig forraljuk. Tálaláskor a lazacot tányérra emeljük, a tárkonyos gombaragut mellé öntjük, köretként párolt rizst kínálunk hozzá.

Szavazás

Önnek milyen mobiltelefonja van?
Nokia
Apple iPhone
Samsung
HTC
LG
Asus
Sony Ericcson
Asztali nézet